RallyCaféMagazin

Gumicsikorgás a Nagy Futamon – Michelisz a dobogóra vágyik

Kétórás légiparádét követően versenyautós demonstrációkkal vette kezdetét csütörtökön a Nagy Futam 2. nevű rendezvény, amely a hétvégi WTCC világbajnoki futam felvezetéseként szolgált. Mások mellett a ralilegenda Sébastien Loeb, a Red Bull Racing F1-es reménysége, Daniel Ricciardo, a DTM-futamgyőztes Timo Glock és persze a hazai közönség kedvence, Michelisz Norbi rajzolt fekete gumicsíkokat a budai és pesti alsó rakpartra. Beszámoló a WTCC sajtótájékoztatóról és az esemény képei.

Amire és akire mindenki kiváncsi volt

Amire és akire mindenki kíváncsi volt: David Coulthard a Red Bull RB7-essel parádézott

Több mint 200 ezer (más becslések szerint közel 300 ezer) ember látogatott ki csütörtökön Budapest belvárosába, hogy szem- és fültanúja legyen a Nagy Futam 2. elnevezésű repülőgép-, versenyautó- és versenymotor-parádénak. Volt itt minden, mint a búcsúban: a Red Bull Air Race pilótái egyéni, páros és négyes bemutatókkal szórakoztatták a rakpartok mentén összegyűlt publikumot, sokszoros műrepülő-bajnokunk, Besenyei Péter pedig a tavalyi Lánchíd alatti átbújás után ezúttal felszállt az Erzsébet hídról.

RedBull Flying Bulls

RedBull Flying Bulls

Red Bull Aerobatics Team

Red Bull Aerobatics Team

A320 a Parlament előtt

A vicces légitársaság Airbus A320-asa a Parlament előtt siklik át

Sebastien Loeb

Sébastien Loeb készséggel válaszolt az újságírók kérdéseire

“Negyedik alkalommal rendezünk túraautó-világbajnoki futamot idén a Hungaroringen. Örömmel mondhatom, hogy a magyar közönség számára ez a legfontosabb esemény, hiszen hazai pilótának és csapatnak is szurkolhatunk a WTCC-ben” – jelentette ki Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke az Európa hajón megtartott sajtótájékoztatón. “Magyar sikereket várunk egy olyan nemzetközi sorozat versenyén, amelyre rendszerint 60-70 ezer ember látogat ki a Hungaroringre, akik rendszerint megtöltik a lelátókat. Bízunk abban, hogy az új csapatoknak, versenyzőknek és autóknak köszönhetően idén is színvonalas eseményt zárhatunk, jó házigazdái leszünk a WTCC sorozatnak!” – tette hozzá Gyulay.

Michelisz Norbert

Michelisz Norbert elmondta: a dobogó lesz a célja a Hungaroringen

Azért ez itt az emberek között brutál volt

Az emberek sorfala között brutális látványt nyújtott Kiss Norbi és Major Benedek MAN kamionja

Azért ezeknek a hangja fenomenális

Coulthard (és Ricciardo) rendesen megdübörögtette a Renault V8-ast a rakpartokon

“Még kimondani is sok, hogy ez az ötödik évadunk a túraautó-világbajnoki sorozatban. Michelisz Norbi rajtszáma is az ötöd, jó lenne ezt a kerek évfordulót egy szép dobogós helyezéssel megünnepelni” – mondta Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport vezére. “Nagy respektünk van nemcsak Magyarországon, hanem a világban is. Az Eurosport jelen lévő képviselője is meg tudja erősíteni, hogy a hungaroringi futam minden évben az egyik legjobb rendezvény, hiszen mindig több tízezer ember látogatására lehet számítani. A hangulat minden évben remek, én és a csapat többi tagja is feltöltődünk a közönség szeretetétől, szurkolásától!”

“Idén teljesen új autóval állunk a magyar rajongók elé. Ezek az autók technikailag lényegesen eltérnek a tavaly vagy azelőtt használt versenygépektől. Sokkal gyorsabbak, sokkal jobbak és sokkal nehezebben, finomabban lehet beállítani őket. Idén beszállt egy újabb márka is (a Citroen – a szerk.), aminek mint sportember és mint csapatvezető természetesen örülök, de mi azon dolgozunk, hogy a szezon első futamain megtapasztalt kis hátrányunkat a lehető leghamarabb ledolgozzuk” – tette hozzá a csapatvezető.

Kár hogy már ma összetörte

Valakinek a kezdet egyben a véget is jelentette…

Leglátványosabb driftesek

Leglátványosabban a driftesek tolták a rakparton. Naná!

Itt még a Citroen van elől, de remélem vasárnap nem így lesz

Itt még a Citroen C-Elysée van elől, de vasárnap talán fordul a kocka…

Michelisz Norbert

Michelisz Norbert nemcsak közvetlenségével, de új Civic WTCC-je hangjával is hódított

Michelisz Norbert a sajtótájékoztatón kifejtette: “Két küzdelmes versenyhétvégén vagyunk túl a WTCC-ben, és meg kell mondanom, nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az volt a terv, hogy az első négy futamot befejezzük és minél több pontot gyűjtsünk, hogy a hungaroringi hétvégének a lehető legjobb pozícióból vághassunk neki. Ez részben sikerült is, hiszen több pontom van, mint az előző idény hasonló szakaszában volt (idén 14, tavaly 4 – a szerk.). De nem tartozunk a top favoritok közé. A Citroen nagyon felkészülten és jó versenyzőkkel érkezett, az első négy futamot megnyerték. Ugyanakkor kijelenthetem, hogy nem fogunk feltett kézzel csatába menni: minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ne csak a dobogóért, de szerencsés esetben a futamgyőzelemért is harcolni tudjak. Hasonlóan a 2011-es, ’12-es és ’13-as versenyhétvégéhez, úgy érzem, hogy egy jó időmérő-taktikával és kis szerencsével reális cél lehet számunkra a dobogó.”

Ilyet remélem sokat látunk a hétvégén is

Mintha 1984-ben járnánk Monaco utcáin… Hétvégén az AutoGP-sek is csapatják a Hungaroringen

Az egyik legszebb hazai rali autó idén Budavári Zolié

Az egyik legszebb hazai rali autó idén Budavári Zoli Lancer EVO-ja volt

Turán Friciék Peugeot-ja

Turán Frici és Zsiros Gábor sikítozott a gyönyörtől a Peugeot 207 S2000 fedélzetén

Látvány 1

A legjobb Forma-kasztnik

Látvány 2

Mi itt tankolnánk!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Tünde Hanzséros says:

    Lehet, hogy “Az emberek sorfala között brutális látványt nyújtott Major Benedek MAN kamionja” , de a képen #4-es rajtszámmal, fehér-fekete-piros festéssel KISS NORBI versenygépe látható…

  2. RealSimonSays says:

    Köszönjük, Rich! 🙂 Igyekezni fogunk, mind tartalomban, mind képileg!

  3. Richárd Bálint says:

    Szegyen hogy ebben a gyonyoru varosban ennyi ember kozott csodaszep idoben ezekre a kepekre vagytok buszkek… Azok a kulfoldi fotosok akik eletukben eloszor voltak Budapesten ennel a galerianal sokkal jobb kepeket publikaltak pl a WTCC oldalan a Facebookon. A hetvegen vissza kene nekik dobni a labdat a Ringen… De izombol!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!