Rendesen elmért egy kanyart Mikko Hirvonen az Argentin Ralin és felkente Ford Fiesta RS WRC-jét egy téglafalra. Az autó látszólag egyben maradt, az M-Sport szerelői másnapra lábra is állították, így rali 2-vel folytatni tudta a versenyt. A javítási számla azonban elképesztően nagy lett: 126 000 font, vagyis kb. 46 millió forint.
„Még engem is meglepett a sérülés mértéke, főleg azok után, hogy az autó nem nézett ki olyan rosszul, amikor behoztuk a szervizparkba, de el kell ismerni, nagy volt az ütés” – mondta az M-Sport csapatvezetője, Malcolm Wilson.
Hirvonen a hírek szerint 65 km/h-val gyorsabban érkezett egy sima jobb kanyarba, amit értelemszerűen nem tudott bevenni és a falnak vágódott. Az ütés ereje akkora volt, hogy mind a két jobb oldali futóművet kiszakította, tönkretette a váltót, megrepesztette a motorblokkot, amit a helyszínen ideiglenesen befoltoztak és még a bukócső is megsérült.
Utóbbi a verseny automatikus feladását jelentette volna, de az M-Sport saját maga gyártja a bukócsövet, így engedélyezték nekik, hogy kicseréljék a sérült darabot.
Malcolm Wilson a verseny után nyilvánosságra hozta a sérülés költségét. A motor és váltó javítása egyaránt 11 millió forint, a differenciálmű 5,5 millió, a futómű 6 millió, most tessék megkapaszkodni, a két lengéscsillapító 6,5 millió. Az egyéb futómű, fék, kormányzás alkatrészek további 6 millió forintba kerültek. A végösszeg így rúgott 46 millióra.
Ehhez képest a verseny folytatása szempontjából kulcsfontosságú bukócső pótlása potom 180 ezer forintból megúszható.
Ez az összeg biztosan nagyon fájt Wilson csapatának, amely, mint tudjuk, nem élvez gyári támogatást, mégsem ez volt a brit szakember számára a legfontosabb.
„Nem azért megyünk a versenyekre, hogy a költségeket számoljuk, hanem azért, hogy versenyezzünk. Tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen baleset után mennyire fontos a versenyzőt azonnal visszaültetni az autóba, hogy az önbizalmát visszaszerezze. Argentínából hosszú a repülőút hazafelé, ráérsz akkor kiszámolni mindent.”
Mit is mondhatnánk erre? Malcolm Wilson igazi raliőrült, ezt már számtalan esetben bizonyította, nem véletlenül vívta ki a raliszurkolók tiszteletét és szeretetét.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: