José María López hazai pályán két ragyogó győzelemmel tette egyértelművé, hogy nem Yvan Muller, hanem ő a világbajnoki cím első számú várományosa. Michelisz Norbert szenzációs versenyzéssel, két Citroënt megelőzve jött be másodiknak az első futamon, míg a másodikon Rob Huff megszerezte a Lada első dobogóját a WTCC-ben.
Népünnepély fogadta Pechito két győzelmét Argentínában. Lehet, hogy a 2014-es világbajnokot ünnepelték?
Pechito López maximálisan kihasználta a helyismeretét a Termas de Río Hondo pályán: a háromszoros argentin túraautó-bajnok mind a két versenyt megnyerte – az elsőt a pole pozícióból, a másodikat a 10. helyről rajtolva –, pontosan egy évvel a wtcc-s bemutatkozása után. A gaúchók kedvence ezzel újabb nagy lépést tett a világbajnoki cím felé, előnye immár 60 pont csapattárs-riválisa, Yvan Muller előtt.
Az első futam rajtjánál Muller és Sébastien Loeb egy kicsit elbambult, ami éppen elég volt Michelisz Norbertnek és Tiago Monteirónak ahhoz, hogy a gyári Citroënek elé vágjanak. Norbi remekül helyezkedett, megtartotta a második helyet, Monteiro viszont nem: be kellett sorolnia negyediknek, majd Loebbel kellett megvívnia a pozícióért. A Honda és a Citroën pilótája néhány kanyaron át gyötörte egymást, végül a francia nyerte meg a csatát – és a „háborút” is.
Michelisz meglepően erős tempót diktált Muller előtt, a futam közepén is látótávolságon belül maradt Lópezhez képest, emellett 4 másodperc fölötti előnnyel is vezetett már a négyszeres világbajnok előtt. Az előző futamok tapasztalatai alapján arra számítottunk, hogy a végére elkopnak a Civic abroncsai, de nem így történt! Muller ugyan ledolgozta a hátrányát, egy másodpercen belülre tudott kerülni a magyarhoz, ám előzési helyzetet nem tudott kialakítani. Michelisz ragyogó versenyzéssel szerezte meg saját maga és a Zengő Motorsport 15. dobogós helyezését a túraautó-világbajnokságon.
„Boldog vagyok, nagyon elégedett vagyok az eredménnyel! A rajtnál két helyet léptem előre és kényelmesen sikerült megtartanom a második helyet a futamon. Muller csak az utolsó körökben tudott közelebb kerülni, de addigra elég nagy előnnyel rendelkeztem ahhoz, hogy megtartsam a második helyet. Ez a legjobb eredményem a szezonban, ami még több bajnoki pontot jelent” – értékelt a futam után Norbi.
Michelisz Norbi versenyzésén egyáltalán nem érződött, hogy hiányzott volna neki a kihagyott pénteki edzés – pályafutása 15. dobogóját szerezte meg
Rob Huff remek rajttal a 7. helyre jött előre (a tizedikről indult), és Gabriele Tarquini Hondáját maga mögött tartva a leintésig megőrizte ezt a pozíciót. Az első futam legkomolyabb ütközése Mihail Kozlovszkij (Lada) és Hugo Valente (Campos Chevrolet) között történt, az orosz elkapta a Chevy jobb hátulját, emiatt Valentének ki kellett állnia a boxba, hogy a szerelők átvizsgálják az autót.
Valente ott tudott lenni a második futam rajtjánál, ami számára különösen fontos volt, hiszen Rob Huff mellől, a 2. helyről indulhatott. Huffy nem bízott semmit a véletlenre: pazar rajttal megtartotta a vezetést, mögé Bennani, Tarquini, Monteiro, Valente és Tom Chilton sorolt be. Egy Lada vezetett egy WTCC világbajnoki futamot!
Tom Chilton (elöl) egész hétvégén a legjobb Chevrolet-pilóta volt. Kár, hogy a 2. futamot nem bírta végig a technika
Nem sokáig várattak magukra a Citroënek: López újabb hibátlan rajttal a 7. helyre jött előre, megelőzve Micheliszt, Mullert és Loeböt. A gyorsabb C-Elysée-k elég hamar utat találtak a Zengő-Honda mellett, Norbinak nem sok esélye maradt a küzdelemre, de igyekezett az élbollyal maradni, ami sikerült is. „Ez a rajtom is jól sikerült, de utána két autóval is koccantam, ezért inkább visszavettem egy kicsit és rátelepedtem a hetedik helyre. Újabb pontok és egy biztonsági célba érés – én a Civic készen állunk a következő versenyekre“ – mondta Norbi.
A 6. körben López megelőzte a két gyári Hondát és felzárkózott Huff mögé, akit a 9. fordulóban, erőből lenyomott a hosszú egyenesben, ezzel átvette a vezetést.
A négynapos tesztelés fejlesztéseivel kiálló gyári Hondák az első futamban alulmaradtak a Zengő-Hondával szemben
Muller szintén megvívott Monteiróval és Tarquinivel (egy ponton mindannyian poroltak a pályán kívül), a francia végül átverekedte magát a harmadik helyre. Tom Chilton egész hétvégén a +20 kg „sikerballaszttal“ büntetett chevís brigád legjobbja volt, ám a 10. körben nem bírta tovább az autó, az angol kénytelen volt feladni a versenyt. Ezzel jót tett Michelisz Norbinak, aki feljött a 7. helyre, így az első futamon megszerzett dobogós hely után újabb pontokkal gyarapodott, felzárkózott a vb-pontverseny hatodik helyére. Norbinak most kerek 100 pontja van, eggyel több, mint a pocsék hétvégét produkáló, a pontszerző 10. helyet az első futam utolsó kanyarjában elveszítő Tom Coronelnek.
‘Pechito’ López tehát megnyerte a második futamot is, eufóriába kergetve a több tízezres argentin szurkolótábort. De legalább ekkora örömöt szerzett Oroszországnak Rob Huff is, aki a Lada első dobogós helyezésével köszönte meg az orosz (és az ORECA révén francia) mérnököknek, szerelőknek azt a kemény munkát, amit az elmúlt másfél hónapban végeztek. Mindennek a tetejébe James Thompson révén kettős pontszerzést ünnepelhettek az oroszok, ami minden bizonnyal megmentette a Lada WTCC projektjét.
FIA WTCC Race of Argentina, Termas de Río Hondo
Az 1. futam (2014/14) végeredménye:
1. LÓPEZ (ARG) Citroën C-Elysée 13 kör
2. MICHELISZ (H) Zengő HONDA Civic + 2,526“
3. MULLER (FRA) Citroën C-Elysée + 3,271“
4. LOEB (FRA) Citroën C-Elysée + 7,613“
5. MONTEIRO (P) Castrol HONDA Civic + 8,871“
6. CHILTON (GB) ROAL Chevrolet Cruze + 9,508“
7. HUFF (GB) LADA Granta Sport + 13,893“
8. TARQUINI (ITA) Castrol HONDA Civic + 14,494“
9. BENNANI (MOR) ProTeam HONDA Civic + 17,929“
10. THOMPSON (GB) LADA Granta Sport + 25,133″
A 2. futam (2014/15) végeredménye:
1. LÓPEZ (ARG) Citroën C-Elysée 13 kör
2. HUFF (GB) LADA Granta Sport + 1,863“
3. MULLER (FRA) Citroën C-Elysée + 2,896“
4. TARQUINI (ITA) Castrol HONDA Civic + 5,311“
5. MONTEIRO (P) Castrol HONDA Civic + 5,893“
6. LOEB (FRA) Citroën C-Elysée + 6,523“
7. MICHELISZ (H) Zengő HONDA Civic + 6,978“
8. BORKOVIC (SRB) Chevrolet RML Cruze + 15,26!
9. BENNANI (MOR) ProTeam HONDA Civic + 16,464“
10. THOMPSON (GB) LADA Granta Sport + 16,810“
A túraautó-vb állása 15 futam után:
1. LÓPEZ, 310 pont – 2. MULLER, 250 p. – 3. LOEB, 213 p. – 4. MONTEIRO, 140 p. – 5. TARQUINI, 121 p. – 6. MICHELISZ és CORONEL, 100-100 p. – 8. MORBIDELLI, 84 p. – 9. CHILTON, 83 p. – 10. BENNANI, 57 p.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: